Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Bemutatkozás | Szervezet | Alapszabály | Kódexek | Történet | Akadémia | Orvosi ellátás | Üdülés
 
Küldöttgyűlés | Elnökség | Szakosztályok | Régiók | Bizottságok | Alapítványok
 
Érdekvédelmi Kódex | Etikai Kódex
Levéltár | 1896-1996 | Küldöttgyűlés 2004 | Küldöttgyűlés 2007 | MaSa.Retro
Bálint György Újságíró Akadémia
 
 
 
Elhunyt Halák László
2015. július 17. péntek, 17:23
utolsó frissítés: 2015. július 28. kedd, 10:18
Életének 79. évében elhunyt Dr. Halák László Aranytollas újságíró, a MÚOSZ Etikai Bizottságának korábbi elnöke – tudatta az elhunyt családja a MÚOSZ-szal. Családtagjai, volt kollégái, barátai és tisztelői 2015. augusztus 4-én (kedden) 9 órakor vesznek végső búcsút Tőle a Békásmegyeri Tamás utcai Urnatemetőben.
Halák László 1935. november 26-án született Budapesten. Jogi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán végezte.

Szakmai pályáját a Fővárosi Főügyészségen kezdte, majd VI. kerületi ügyészségen folytatta, 1960-73-ig – többek között – jogtanácsosként, gyámügyi főelőadóként, kiadványszerkesztőként, illetve a TIT Országos Jogi Választmányának titkáraként is dolgozott.

A hatvanas évek eleje óta a MÚOSZ tagja, Aranytollas Újságíró.

1973-tól a Magyar Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetője, majd évekig a dokumentumfilm szerkesztőség helyettes vezetője, a „Rólad van szó” ifjúsági vitaműsor szerkesztő-riportere, a Szerkesztői Alkotó Iroda vezetője, nyugalmazásáig a Magyar Televízió főmunkatársa volt. „Kollégái reformszellemű, széles társadalmi kitekintéssel bíró szerkesztőként és riporter-műsorvezetőként tartották, tartják számon” – olvasható az Aranytoll átadásakor elhangzott laudációban. A Zuglói Televízió szerkesztője volt; publicisztikái helyi lapokban és a Klubhálón voltak olvashatók.

A 90-es évek közepétől a MÚOSZ Etikai Bizottság tagja, majd 1997-től 2013-ig elnöke. Ebben a minőségében médiajogot és médiaetikát tanított az egri Eszterházy Károly Főiskolán és az ELTE Tanító- és Óvónőképző Főiskoláján.

A 2008-ban Aranytollal kitüntetett újságírók. Első sor balról: Szentgyörgyi Zsuzsa, Hovanyecz László, Koczka György, Garancsy Mihály, Szénási György.
Felső sor balról: Bakó Endre, Dávid Sándor, Békés Sándor, Halák László, Kloss Andor, Bánhalmi János. [Fotó: muosz.hu / Riskó Gáspár]

Számos nevelési tárgyú, szépirodalmi és politikai műve jelent meg: Tenni vagy nem tenni?; Illemkocka; Jóra nevellek! Jóra nevellek?; Ágytól-asztaltól…?; Apa gyermekével; A híd; Aludj szépen, Kisvirág; Kisherceg a homokozóban; Kisherceg az óvodában; A Nem Egészen Szép Béka meséi; Az én ötvenhatom; Magyarországon nem éhezhet és nem fázhat senki!.

2002-2004-ig, majd 2008. május 26-tól ismét a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja volt.

Elismerései: 1989-ben közönségdíjat kapott a Miskolci Filmfesztiválon („A kenyér itt kezdődik” c. dokumentumfilmjével). 1998-ban Életmű nívódíjjal tüntették ki. A MÚOSZ 2008-ban Aranytollat adományozott neki.

Dr. Halák László újságírótól 2015. augusztus 4-én (kedden) 9 órakor vesznek végső búcsút a Békásmegyeri Tamás utcai Urnatemetőben. A gyászoló család a szertartás résztvevőit arra kéri, hogy együttérzésüket megjelenésükkel fejezzék ki, és tekintsenek el a személyes részvétnyilvánítástól. Virág helyett egy-egy emléket, gondolatot hozzanak magukkal, melyet a ravatalozóban elhelyezett emlékkönyvben oszthatnak meg. A temető megközelíthető a 143-as autóbusszal (5. megálló) a Békásmegyer HÉV állomástól. A HÉV jelenleg a Margit hídtól indul.
muosz.hu
véleményekhozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | levél a szerkesztőnek