Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Bemutatkozás | Szervezet | Alapszabály | Kódexek | Történet | Akadémia | Orvosi ellátás | Üdülés
 
Küldöttgyűlés | Elnökség | Szakosztályok | Régiók | Bizottságok | Alapítványok
 
Érdekvédelmi Kódex | Etikai Kódex
Levéltár | 1896-1996 | Küldöttgyűlés 2004 | Küldöttgyűlés 2007 | MaSa.Retro
Bálint György Újságíró Akadémia
 
 
 
Trom András beszéde
2015. november 12. csütörtök, 17:50
Elhangzott 2015. november 11-én „Az újságírók szerepe a népirtás megelőzésében és a szélsőségek elleni fellépésben” című konferencián. A Külügyi és Külgazdasági Intézetben szervezett esemény kezdeményezője a Népirtás és Tömeges Atrocitások Nemzetközi Megelőzésének Budapesti Központja volt.
(Részletes tudósításunk az eseményről ITT olvasható – a szerk.)

Épp erre a tanácskozásra készültem, amikor bécsi barátomtól kaptam egy emailt. A következőket írta: „Ami Salzburgban van, a menedékjogot kérők miatt, az kész katasztrófa. De Bécsben sem jobb a helyzet. A Volkstheaterből mentünk haza metróval – ne tudd meg, milyen alakokkal volt teli!” Magyar barátom 50 éve él Ausztriában, de még mindig szenved attól, hogy a Bécs környéki alvóvároskában, ahol lakik, sokan a mai napig nem fogadják be. Abban az Ausztriában, ahol a bevándorlók aránya 12,5 százalék! Nálunk a nemzeti és etnikai kisebbségek aránya a lakosság kb. 4,5 százalékát teszi ki, és ezek a letelepültek nem a legújabb migránshullámmal érkeztek – ám a félelem a menekültektől, bevándorlóktól Európában talán Magyarországon a legnagyobb. Egy biztos: a kormánypolitika és az azt kiszolgáló közszolgálati média menekültekkel kapcsolatos félelemkeltő riogatása kontinensünkön nálunk a leghangosabb. Sajnos az ellenségkép gyártás az egyik leghatékonyabb propagandafogása a kormánynak.

Az Európai Újságíró Szövetség közleményben támogatta a budapesti konferencia céljait
A budapesti konferenciához kapcsolódva az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) kiemelte: az újságírok a valóság közvetítésében, megértésében játszanak szerepet, így az újságírás minősége a közvélekedést is formálja. Figyelmeztetve arra, hogy az újságírók szereplői lehetnek a közösségépítésnek, az empatikus hozzáállás formálásának, de táplálhatják a gyűlölködést is. A közlemény említést tesz a MÚOSZ szolidaritási fotóakciójáról, és idézi Trom András felvetését, mely szerint: az újságírók az orvosokhoz hasonlóan szakmai pályafutásuk megkezdése előtt ún. „pro-empátia, zéró gyűlölet-tolerancia” esküvel fogadják meg, hogy nem járulnak hozzá az emberek egymás ellen fordításához, az uszításhoz, gyűlölködéshez.
Elvileg ennek nincs köze témánkhoz, ami az újságírók szerepét hivatott vizsgálni abból a szempontból, hogy milyen szerepet játszhatnak a népirtás és a szélsőséges megnyilvánulások megelőzésében. Meglátásom szerint azonban Európát és a médiát jelenleg elsősorban nem a népirtás, a válságövezetekben zajló események, mint a migrációt előidéző okok foglalkoztatják, hanem a következmény, konkrétan a menekültek beáramlása és az ez által keletkezett problémák kezelése. A népirtás és azzal rokon tömegméretű atrocitások, az ezek hátterében meghúzódó vallási-etnikai előítélet, gyűlölködés nem témája a mai európai sajtónak. Tehát a lángok megfékezése, és nem a tűzfészkek eloltása az, amire a politika és a média koncentrál. Arról, hogy mi történik a válságövezetekben, a harctéren, a polgárháború sújtotta térségekben, változatlanul a világhírügynökségek és tévétársaságok tudósításaiból értesülünk. A nemzeti média ezeket veszi alapul, saját hírforrása jóformán nincs. Ezért arról magyar példákon keresztül nem tudok beszámolni, hogy a „hotspot”-okon dolgozó tudósítók, mint információs források mi többet tehetnének annál, mint hogy elmondják a kamerák előtt, mit láttak, tapasztaltak. A panelbeszélgetésben részt vevők gondolom, választ adnak ezekre a kérdésekre is.

Ezért engedelmükkel én más megközelítésben kívánom megosztani Önökkel a gondolataimat, aztán rátérek arra is, hogy témakörünkben mit ajánl és tesz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).

Olyan globális és komplex problémáról van szó, amelynek taglalásakor a fogalmakat is tisztázni kellene. A népirtás ugyanis nálunk keveredik a holokauszttal. A lakosság ismeretei leszűkülnek ez utóbbira. Nagyon sokan úgy viszonyulnak ehhez a témakörhöz, mint a múlt befejezett drámájához, de olyanok is vannak – sajnos nem kevesen – akik el sem hiszik, hogy azok a borzalmak megtörténtek. A köztudat a délszláv vérengzést is elfelejtette már, annak ellenére, hogy alig két évtizede történt. Az afrikai és közel-keleti népirtás pedig nem lépi át a kelet-közép-európai tömegek ingerküszöbét. A népirtás, mint fogalom, és ami mögötte van, sokak számára nem is ismert. (Az örmény népirtás 100. évfordulójával kapcsolatos nemzetközi megemlékezéseknek, vitáknak is alig volt visszhangja Magyarországon.)

Európában mi most a felszíni jelenségekkel, a tömeges menekült-beáramlással, tehát az okozattal, a következménnyel találkozunk, az okokat a közvélemény alig ismeri. Kontinensünknek ebben a részében az emberek félnek a menekültektől. Féltik a munkahelyüket, félnek, hogy a tehervállalás miatt még több adót kell fizetniük, attól tartanak, hogy az idegenek bűnözők, vallási fanatikusok, akik ki akarják irtani a nem iszlám vallásúakat. Ebben a politikának és a tömegtájékoztatásnak óriási a vétke és felelőssége. Az újságírók felelősségét azonban nem azon kellene lemérni, hogy beszámolnak vagy sem, illetve hogyan a népirtásról. Sokkal inkább azt kellene vizsgálni, hogy a média hogyan járul hozzá ahhoz, hogy az egyetemes emberi értékek, a humanitárius érzelmek felülkerekedjenek az önzésen, az idegengyűlöleten, a közönyön. És az empátia fokozására kellene koncentrálnia a sajtónak. A megismerés, a másik megértése a leghatékonyabb ellenszere a gyűlöletnek. Tehát a sajtó munkásainak arra kellene törekedniük, hogy ne alakulhasson ki a gyűlölködés, az idegenellenesség. A médiának, mint negyedik hatalmi ágnak tehát a félelemre alapozó, azt populista módon kihasználó politikával, a demagógiával, gyűlöletkeltéssel szemben kellene fellépni.

A megértés, empátia, a másik tisztelete, a tolerancia kellene, hogy vezérelje az újságíró társadalmat. Ezt elvárni utópiának tűnhet. Talán az kellene, hogy hasonlóan az orvosok hippokrateszi esküjéhez, az újságírók szakmai pályafutásuk megkezdése előtt ún. „pro-empátia, zéró gyűlölet-tolerancia” esküvel fogadják meg, hogy nem járulnak hozzá az emberek egymás ellen fordításához, az uszításhoz, gyűlölködéshez. Félő, hogy ez a javaslat is utópisztikus, de minimum naiv.

Ezen a ponton kívánok áttérni annak ismertetésére, hogy mit tehet, és mit tesz a jobb megismerés, a bizalomépítés érdekében, a gyűlöletkeltéssel szemben a MÚOSZ? Ez a legnagyobb múltú, legtekintélyesebb és legnagyobb létszámú médiaszervezet hazánkban, elődjét, a Budapesti Újságírók Egyesületét 1896-ban alapították. Jelenleg 4400 tagot számlál. Egyedül azonban kevés a genocidium és a tömegméretű atrocitások elleni küzdelemhez. Ezért is javasoltam e rendezvény kezdeményezőjének, dr. Tatár György úrnak, hogy hívja meg a többi újságíró szervezetet is. Közülük hárommal (Magyar Újságírók Közössége, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet) a MÚOSZ közös etikai alapelveket dolgozott ki és fogadott el, már évekkel ezelőtt. Ez egyebek között kimondja: „Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó! Kötelessége fellépni a terrorizmus, a bármilyen szempontú – faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor, stb. miatti – gyűlöletkeltés ellen. Nem támogathatja az erőszakot.”

A Budapesti Központ megkeresése nyomán a MÚOSZ elnöksége múlt heti ülésén a következőkről döntött, illetve az alábbi állásfoglalást fogalmazta meg:

1. „Az újságírók szerepe a népirtás és a szélsőségesek elleni fellépésben” témát, valamint a migrációs válság fejleményeit a szervezet figyelemmel kíséri és szakmai hírportálján rendszeresen foglalkozik vele.
(Itt kívánom megjegyezni, hogy a MÚOSZ átütő sikerű szolidaritási fotóakciót hirdetett szeptemberben, „Menekültügyről másként” címmel, amelyre 100 profi és amatőr fotós több mint 1000 képet küldött. Ezekből székházunkban kiállítást rendeztünk. A képek fenn vannak a neten, a facebookon, és rengeteg kommentet, likeolást generáltak. A legnagyobb sikert Zsíros István „Csók” című fotója aratta. Ez a kép a BBC-nek köszönhetően a világsajtó címoldalára került.)

2. Az Elnökség kezdeményezi, hogy a szervezet újságíróképző iskolája, a Bálint Akadémia kiemelten foglalkozzon az újságíró szerepével a társadalmi megbékélés, a megosztottság felszámolása, a népek közötti megismerés és megértés elősegítése témakörben, a gyűlöletkeltéssel szemben való fellépés etikai-szakmai normáinak hangsúlyozásával. Ugyanezzel az ajánlással él a MÚOSZ a nem az irányítása alá tartozó KOS Médiaiskola irányában is.

3. A MÚOSZ elnöksége szorgalmazza, hogy egyetértésre jusson és együttműködésre lépjen a többi újságíró szervezettel a menekültügy humanitárius kezelésének, a tömeges atrocitások és a népirtás elleni fellépésnek, megelőzésnek az újságírói szakmai-etikai vonatkozásában. Az érintett szervezetek, amelyeket a MÚOSZ ez ügyben megkeres: Magyar Újságírók Közössége, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, Protestáns Újságírók Szövetsége, Főszerkesztők Fóruma, Sajtószakszervezet, Média Önszabályozó Testület, Magyar Újságírók Romániai Egyesülete.

4. Az Elnökség üdvözli, hogy a menekültügy, népirtás, atrocitás témáját a kül- és biztonságpolitikai szakosztály programjára tűzte, szakértők és újságírók bevonásával. (Ez a tematikus sorozat már elkezdődött.)

A mai rendezvény témájának összeállítói javasolták, hogy beszéljünk arról is, mit lehetne tenni a válsággócokban, a harcokról tudósító újságírók védelmében. Mint ismeretes, a világon 2014-ben 178 újságírót raboltak el és 66-ot megöltek munkája végzése közben. Ezzel 1100 fölé emelkedett az 1992 óta meggyilkolt sajtómunkások száma. A MÚOSZ ebben a kérdésben felkarolta az Associated Press (AP) elnökének javaslatát, és önálló indítványban kezdeményezte az Európai Újságíró Szövetségnél (EFJ): támogassák azt a törekvést, hogy az újságírók meggyilkolását vagy túszul ejtését háborús bűntettnek minősítő nemzetközi jogi szabályozás szülessen. Sajnos, idáig ebben a kérdésben nincs előrelépés.

Minthogy a válságövezetekben aligha várható gyors kibontakozás, és a menekültügynek vélhetően csak a legelejénél tart az emberiség, ezt a témakört hosszú ideig napirenden kell tartani. Ezért az újságírók feladatának átértékelése és munkájuk végzéséhez a megfelelő körülmények biztosítása évekre feladatot jelent. A mai tanácskozás fontos lépés ezen az úton.

Köszönöm figyelmüket.

Trom András
a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának elnöke
muosz.hu
véleményekhozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | levél a szerkesztőnek