Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Bemutatkozás | Szervezet | Alapszabály | Kódexek | Történet | Akadémia | Orvosi ellátás | Üdülés
 
Küldöttgyűlés | Elnökség | Szakosztályok | Régiók | Bizottságok | Alapítványok
 
Érdekvédelmi Kódex | Etikai Kódex
Levéltár | 1896-1996 | Küldöttgyűlés 2004 | Küldöttgyűlés 2007 | MaSa.Retro
Bálint György Újságíró Akadémia
 
 
 
A vendégváró város Vác
2005. április 15. péntek, 13:26
A MÚOSZ Turisztikai és gasztronómiai szakosztály (tgsz) agilis, vezetőségi tagjának, jelesül Tímár Mátyás kollégának köszönhetően, az általa, nagy szakmai elánnal, precizitással szervezett zalai, bajai és egri - több napos! - borút-programok hasznos, értelmes és a dolog természeténél fogva kellemes szakmai tanulmányutak fáradalmainak „kipihenésére” a vendégváró város Vácot céloztuk meg szeptember 24-én tollunkkal, mikrofonunkkal, illetve kameránkkal. (Meg kell jegyezni, hogy „nagy bajban” van a krónikás az elvárható minimum objektivitás tárgyában, hiszen a régóta „dédelgetett” szakmai program ötletgazdája váci elkötelezettségű, itt született és hat éve újra a dunakanyari kisváros egyik lakója... )
„Sűrű” váci nap várt a tgsz-tagokra. Fél nyolckor indult a Nyugatiból a MÁV Nosztalgia Kft. különvonata: a motoros Árpád. A kívül-belül szépséges vasúti motorvonat oda-vissza útjára Békés Attila szakosztályi titkárunk szíves szervezői közreműködésének, valamint Szendrei Andrásnak, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatójának támogatásának köszönhetően vehettük igénybe. Több mint harminc szakújságíró vonatozott Vácra, a városban még néhányan csatlakoztak a csoporthoz. A varázslatos szerelvényen tartott rögtönzött sajtó-tájékoztatón megtudtuk a direktortól, hogy a MÁV Nosztalgia Kft. szakirányú tevékenységével ez évben a dunakanyari gőzmozdonyos kirándulások, nosztalgiautazás Kassára, szerbiai impressziók, Balaton-parti nosztalgia, NOHAB mozdonnyal Pozsonyba, felvidéki zakatolás, Árpád vonattal a Lajtán túl, de Nosztalgiavonattal a békéscsabai kolbászfesztiválra szintén vonzó programot kínál. A Vasúttörténeti Park megtekintésére is invitált Szendrei András: a sétálós és interaktív programok keretében ámulhatunk a vasúti monstrumcsodák szépségében. Érdekes momentum lehet itt a mozdonyvezetés, a hajtányozás, a mozdonyfordító-korongozás, a modellvasút-vezetés, a mozdonyszimulátor-vezetés, a lóvasutazás, a csajka sínautózás, de még a sínkerékpározás is vonzó program lehet a vállalkozó kedvűek számára.

Harminc perc elteltével gördült be az Árpád sínautó a váci vasútállomásra. A pályaudvar előtt fogadta a turisztikai-gasztronómiai zsurnalisztákat Lukács Ilona, a Váci Tourinform Iroda vezetője, Vác város Háziasszonya, aki mindemellett városi önkormányzati képviselő is. Rövid bemutatkozás, köszöntés után a Volánbusz különjáratára „pattant” a társaság, innentől Urbán Zsuzsa muzeológus-idegenvezető szakszerű gardírozását élvezhettük. Az autóbuszos városnézés alkalmával megcsodálhattuk a nem rég újjávarázsolt barokk Vörösházat, majd a Kálvária-domb szakrális létesítményein, és az innen kapott varázslatos városi látképen, majd a Hétkápolnán, no meg az 1948-as emlékművön gyönyörködhetett a társaság. Az utat folytatva rövid megállással „tisztelegtünk” az ország legöregebb, egyetlen, működő közúti barokk hídjának, az úgynevezett Kőszentes hídnak. A következő program-állomásig a buszon tájékoztatást kaphattunk a váci várral, illetve a természetvédelem hatálya alá tartozó váci Ligettel kapcsolatban is.

A Püspöki Palotában
A Püspöki Palotában dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, az egyházmegye főpásztora hivatali akadályoztatása, elfoglaltsága miatt titkára, Hugyecz János atya fogadta a kollégákat. A megyéspüspök úr „kimentését” követően röviden tájékoztatott a Váci Egyház-megyéről, annak hitéleti helyzetéről, illetve a katolikus egyház hazai-nemzetközi turizmusáról, vagyis a zarándokutakról. Ez utóbbiakkal kapcsolatosan elmondta, hogy nem felülről szervezik a utakat, hanem a plébániákon lelkes munkát végzők kezdeményeznek egy-egy jelentős vallási eseményre, helyre utak megszervezését. Megtudtuk, hogy immár évente több alkalommal a nyitott kapuk jegyében (szakmai kísérettel) fölkereshetik az érdeklődők a Püspöki Palotát, és még a kertben is sétálhatnak egyet. Majd bemutatta két világi munkatársát: Kohári Mária egyházmegyei könyvtárvezetőt, illetve Sátori Lászlóné egyházmegyei „kultúrost”. Megtudtuk, hogy az egyházmegyei könyvtárat szeretnék megnyitni az érdeklődők előtt, ennek érdekében még sok munka van hátra, de belátható időn belül, megfelelő körülmények közepette kutathatnak majd a szakemberek is. Kultúrkérdésben eligazítást kaptunk, hogy az oktatási központban, valamint a Crédó-házban folyamatos és nagy érdeklődésre számot tartó képzések, események, rendezvények vonzanak sok világi és vallásos személyt. A tájékoztatókat követően bebarangolhattuk a püspöki rezidenciát, megcsodálhattuk a nagyon öreg és szép bútorzatot, a konyhai különleges eszközöket, meglepetésként pedig egy kis püspöki konyhai recept-gyűjteménnyel kedveskedtek a vendéglátóink.
Az ország talán harmadik-negyedik legnagyobb kiterjedésű, illetve magasságú templom-létesítményébe, a váci Székesegyházba (itt Nagytemplomnak is jelölik) vitt az utunk. Kis kulturális „étek” gyanánt Bednarik Anasztázia orgonaművész, illetve Konczili Edit énekművész közös előadásában hangversennyel szolgálták az újságíró kollégák szakmai napjának sikerességét. (Igaz, egy darabig nem kaptunk bebocsátást a templom házába, mert a belső, rácsozatos bejárat zárva volt, a sekrestyés bácsi csak hosszú percek múltán került elő...)

Memento Mori
A kis történelmi belvárosi séta kezdetén a Crédó-házat ismerhettük meg, benne Kiss Péter festőművész kamarakiállításán gyönyörködhettünk a színek kavalkádját hordozó, lelki és személményeket nyújtó festményekben. A város világi központja felé haladva a Vácz Remete szobor előtt is tisztelegtünk. A Szentháromság-szobornál szintén időztünk, és itt szörnyűséges állapotában láthattuk a szállodának igencsak alkalmasnak mondható volt rendőrségi épület romos „orcáját”... A jegyzetelő újságírók szaporán „vésték” észre-vételeiket, meg mondták is... Az út során említést tett az „idegenvezető” a magyarországi homeopátia megteremtőjéről, Vác szülöttjéről, a markáns személyiségű Argenti Döméről.
Morbid, de hátborzongatóan gyönyörű élményt nyújtott a Memento Mori (kriptaleletek a Fehérek templomából) kiállítás. A barokk-kori pincében létrehozott korhű temetői bemutató méltán Európa-, sőt világhírű. (Megrázkódtatásszerűen hozták az újságírók tudomására, hogy akinek nincs fotózási-forgatási engedélye a megyei múzeumok igazgatóságától, tilos fényképezni. Legközelebb fel kell készülni ezekre az esetekre...)

A híres barokk főtéren lévő Nagypréposti Palotában működő Váci Egyházmegyei Gyűjtemény és Múzeum a tiszteletünkre két órával előbb nyitott ki. A fő látnivaló a 240 évvel ezelőtti Mária Terézia-látogatás emlékeinek bemutatása volt. Aztán itt is megtiltották a fényképezést. További kellemetlenséget okozott, hogy utólagosan belépődíjat kért, majd szinte követelt a múzeumőr, ezt fokozva, néhány percre megfosztották a társaságot a személyes szabadságuktól, bezárták a kaput, egy darabig senkit nem akartak kiengedni...

Talán több terhes, váratlan kellemetlenség már nem érhet minket ezzel a gondolattal mentünk a Városházára. Itt a program szerint dr. Bóth János, Vác polgármestere, országgyűlési képviselő várta a szakújságírókat. Várta volna, mert se a város első embere, se egy fia alpolgármester, vagy valaki, aki helyettesíthette volna a polgármestert. (Legalább egy címzetes alhivatalsegéd... Igaz, egy vöröskabátos fiatalember szélsebesen futkosott föl-alá.) Aztán kivágta a rezet Lukács Ilona, a város háziasszonya: mint önkormányzati képviselő sikeresen megtartotta a várossal kapcsolatos tájékoztatót. Címszavakban: Vác a Duna-parti barokk város, helyünk a világban, történelmi városmúlt, turisztikai értékeink, turizmus, Vác iskolaváros, a Nemzet sportvárosa, környezetvédelem, egészségügy, kulturális intézmények, szociális intézményrendszer, ipar, nemzetközi kapcsolatok, civil szervezetek, immár fesztiválváros, majd a kisváros jövőjének felvázolásával fejezte be a tájékoztatót. Aztán a kollégák kérdéseikkel „bombázták” a polgármester-helyettesítő tourinformiroda-vezetőt, aki jól állta a sarat... Azért nem maradt nyom nélkül néhány felvetés: nincs szállodája, kempingje a városnak, a 2-es átvezető főúton továbbra is gyalázzák a várost a nehézgépjárművek, azért egy, a térségben létesítendő Duna-híd már régóta elkélne, nincs kihasználva a vasút, a vízi út, a közút adta közlekedési lehetőségek, mintha egy kissé gyenge volna Vác marketingje, propagandája (alvó város?!), a főtér átrendezési terv megvalósítása után vonzóbbá válik a vendégváró város stb.


Szemnek, szájnak
Galériavizittel igyekeztünk feledtetni a kellemetlen intermezzót. A váci Duna parti korzó legszebb részén öt éve várja a képzőművészet igényes vásárlóit a Duna pArt Galéria. Négy kiállító teremben évente tíz-tizenkét időszaki kiállítás, antikvitás és egy páratlan borantikvitás kínálata hivatott arra, hogy ellátogassunk a Liszt Ferenc sétányon lévő galériába, felejthetetlen élményekkel gazdagodva távozhassunk.
A rengeteg szellemi táplálék „begyűjtése” után következett a valóságos kulináris élvezetek ideje: ebéd a Halászkert Étteremben. Ambrus Tibor tulajdonos-ügyvezető rövid, vendégváró tevékenységét taglaló tájékoztatója után az étkeké lett a főszerep: Váci húsleves, szintén váci göngyölt hús. Az i-re a pontot Hayer Mihály (mezőgazdasági mérnök) szendehelyi szőlész-borász 2002-es évjáratú finomságosan selymes cuvée-je tette.

Vác egyetlen középkori, kupolás házának megtekintése után gyalog a város országos hírű létesítményébe: a Váci Fegyház és Börtönbe. A bebocsátás előtt az ország egyetlen Diadalívéről, a Kőkapuról, a 240 éves műtárgyról kaptunk rövid információt. (Akkor éppen a felújítása zajlott.) Mária Terézia és uralkodó társa váci látogatásának tiszteletére építtette Migazzi Kristóf püspök. A korabeli tudósítások szerint nem haladtak át alatta, mert féltek, hogy összeomlik az építmény, illetve mert a pesti polgárok nem tették tiszteletüket az uralkodók felé...

Rács mögött
A váci börtön. Bizarr, nem éppen turisztikai érdekesség. Vagy egy kicsit mégis?! Legalább nekünk, ritkán és rövid ideig idelátogatóknak mindenképpen... Vatai Gyula büntetés-végrehajtási ezredes, az intézmény parancsnoka teljes körű és „kimerítő” tájékoztatást adott, a rábízott intézményről. A „műintézmény” falain belül a fogva tartottak elhelyezése túlzsúfolt körülmények közepette valósul meg. Ennek ellenére a különböző foglalkoztatási-foglalkozási formákkal igyekeznek a személyiségek fejlesztését, javítását minél eredményesebb szintre emelni. Az „agyonolvasott” könyvekkel zsúfolt könyvtár, de a számítógépes szakképzés szintén az egyén lélektani-szakmai szempontjait szolgálja. A kulináris területhez tartozik, hogy a fogva tartottak egészségi állapotának megfelelő étkezést kell biztosítani, így akár kímélő, diétás vagy erősítő étkezésben részesítik az érintetteket. Kis „börtönturizmus” keretében Wiezlné Fenyő Ildikó kultúrvezető segítségével megtekinthettük a felújításra érdemes és szoruló börtönkápolnát, a Tereziánumot, és végül a híres tömlöcöt, vagyis a „Doberdót” kutathattuk meg. Betekinthettünk egy „működő” cella néhány perces életébe is. Érdekesség, hogy a börtönben lehetett fotózni, forgatni -–igaz, ide előre le kellett adni a kérelmet.

Hazafelé
A feszített váci program szerint (markáns időcsúszással) a Duna-Dráva Cement Kft. gyárába busszal vettük az irányt. Előtte a vasútállomáson „feleződött” a társaság, volt aki a nosztalgiavonattal vissza Budapestre, de volt aki busszal ki a cementgyárba. Aki az utóbbit választotta, nem csalatkozhatott. Wágnerné Kohári Mária a cég marketing- és pr-vezetője gardírozta a kitartó újságírókat. A régi cementporozásos helyzet már a régmúlté: az új tulajdonos új technológiát honosított meg, így némi túlzással patikatisztaságú környezetben termel a váci cementgyártó kft. Így mára már kiiratkozott a város a piszkos 12 (az ország legszennyezettebb települései) közül. Sőt, bekerült az ország 22 legvirágosabb városai közé. Érdekességként megtapasztalhattuk, hogy milyen az üveggel „kevert” átlátható beton (fejlesztési-kutatási eredményességüket dicsérendő).
Innen vissza Pestre már az autóbusz szállította a kollégákat. Reményeink szerint a „túlzsúfolt” váci szakmai nap minden szakújságírónak nyújtott annyi háttéranyagot, élményt, információt, hogy feldolgozásuk hosszú hónapokra (évekre?) megfelelő muníciót ad majd.
László Gyula
véleményekhozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | levél a szerkesztőnek